Énekesnek áll a Barátok közt Tónija
Színes Bulvárlap 2007.02.02. 20:48
"M.Á.Z-Képp énekelek" koncert
Dósa Matyi gondol a jövôjére, hogy mi lesz vele, ha esetleg nem köti már szerzôdés a Barátok Közthöz. A sorozat Tónija legszívesebben az énekesi pályát választaná. Tehetségét a napokban bizonyította is, hiszen a hétvégén barátja, Mészáros Árpád Zsolt lemezbemutató koncertjén lépett fel.
Igazi Barátok közt hangulat uralkodott vasárnap este Mészáros Árpád Zsolt lemezbemutató koncertjén. A Barátok Közt-ben annak idején Bauer Jánost alakító musicalszínész meghívta vendégfellépôként a Tónit játszó Dósa Matyit, aki énektudásával kápráztatta el a közönséget, valamint az elsô sorban tapsoló Magdi anyust, vagyis Fodor Zsókát is. - A forgatások alatt Matyi volt az, aki segített nekem eligazodni a stúdióban, így nagyon jó barátok lettünk. A koncerten pedig itt volt a helye, hiszen nagyon jól énekel. A következô lemezemen közös duettet is tervezünk mondta Mészáros Árpi. Matyi nagyon élvezi a művészek életét, különösen a zenei világ áll közel hozzá, Máté Péter dalait pedig egyenesen imádja. - Nagyon féltem a koncerttôl, ez volt az elsô alkalom, amikor zenekarral énekelhettem. Azt mondják, hasonlít a hangom Máté Péterére, így tôle választottam egy dalt. Érdekel a zenei világ, tervezem, hogy feléneklek néhány dalt cd-re pop-rock stílusban. Szeretném megmutatni az embereknek, hogy tudok énekelni, hogy érezzék, nem csak a sorozatban vagyok jó. Egyébként valószínűleg két színházhoz szerzôdöm le a közeljövôben. A sorozat rengeteg kapcsolatot szerzett nekem, az énekléshez is közelebb hozott. Ezért életem végéig hálás leszek mondta Dósa Matyi.
|